Száznegyvenkét éve, 1881. március 25-én született Bartók Béla, a múlt század egyik legnagyobb magyar komponistája, népzenekutatója. A zeneszerző munkássága és a kárpátaljai néphagyományok megőrzése volt a központi témája a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség szombaton megtartott, a művészeti iskolák tanárai számára szervezett konferenciájának. Rendezvénynek a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola adott otthont. A programra azokat a tanárokat hívták meg, akik vidékünk művészeti és zeneiskoláiban magyar nyelven oktatják a növendékeket. Az előadások témájának meghatározáskor a szervezők kiemelt figyelmet fordítottak a tehetséggondozásra. „Isten azért teremtette a zenét, hogy szavak nélkül tudjunk imádkozni” John Lennon ezen idézetével köszöntötte a résztvevőket Orosz Ildikó. A KMPSZ elnöke felszólalásában kiemelte, ezekben a nehéz időkben a zene segít megnyugodni és elfelejteni a mindennapi gondjokat. A kárpátaljai magyar pedagógusokat tömörítő szervezet támogatja a művészeti és népművészeti oktatást, ennek egyik platformja ez a konferencia, fogalmazott Orosz Ildikó. Kárpátalján Bartók Béla több alkalommal gyűjtött népdalokat, ennek köszönhetően ma szinte minden népzenei tehetségkutatón felcsendülnek olyan dallamok, amelyek talán mára már feledésbe merültek volna, hangsúlyozta előadásában Fring Erzsébet. A KMPSZ az elmúlt évtizedben sokat tett a művészeti oktatás fejlesztése érdekében. A konferencia záróakkordjaként Bartók Béla művei csendültek fel a művészeti iskolák oktatói valamint növendékei előadásában. A program a magyar kormány támogatásával valósult meg.